2008-as „B” csapatunk szombaton a Hajós Alfréd Ált. Iskolában játszotta a harmadik futsal fordulóját

2008-as „B” csapatunk szombaton a Hajós Alfréd Ált. Iskolában játszotta a harmadik futsal fordulóját

U11-es „B” csapatunkkal a Szada SE két csapatával illetve, az Erdőkertes csapatával játszottunk. Három mérkőzésből kettőt sikerült megnyerni, a Szada második csapatát és az Erdőkertest győztük le, viszont a Szada első csapatától vereséget szenvedtünk. Mind a három mérkőzésen kreatív és szép focit játszottak a srácok, rengeteg helyzetet kidolgozva, azonban ezek döntő többségét nem sikerült gólra váltani, ennek volt tudható az elszenvedett vereség is.

Milkó Dániel edző: Véleményem szerint ezen a három mérkőzésen játszottunk a legjobban az eltelt fordulók alatt. A csapat határozottan és kreatívan játszott mindhárom mérkőzésen, azonban a rengeteg szépen felépített támadás és kidolgozott helyzet mind kimaradt, ez meg is bosszulta magát a Szada ellen, ahol vereséget szenvedtünk. A következő fordulóban az Iklad és a Veresegyház 2. csapatával fogunk megmérkőzni, ahol kijavíthatjuk a hibáinkat.

Cimkék:
U11B 1 Milkó Dániel 1