Még a hétvége előtt sor került leány U15-ös csapatunk következő bajnoki mérkőzésére. Pénteken az Astra HFC vendégeként szerepeltünk Csepelen.

Lányaink a mérkőzés ritmusát nehezen vették fel az első 10 percben de ezt követően elkezdték azt a játékot, amire valójában képesek. Bár a fizikai fölény a korkülönbség miatt az ellenfél csapatánál mutatkozott, csapatunk tagjai egy percre sem adták fel, hogy győztesként hagyják el a pályát. A félidei 0-0 után a második játékrész derekán sikerült gólt szereznie a hazaiaknak, amelyet a vége előtt pár perccel egy remek támadást követően majdnem egyenlítettünk, de sajnos nem változott az eredmény.

Idegenben szép és taktikus játékot produkálva, emelt fővel jöhetünk le a pályáról az eredménytől függetlenül.

Végeredmény: Astra HFC – Gödöllői SK 1:0 (0:0)

Szép volt Lányok!

Cimkék:
U15 5 Lány csapat 2